Tőlem egy kollázs látható az “In memoriam Henri Matisse” kiállításon


Barki Gergely művészettörténész megnyitó beszéde az Asztali csendélet című egyéni kiállításomon. Dúzsi Tamás Budapesti Borboltja & Galériája 2022. május 5.

Opánszki Tamás kiállításmegnyitó Dúzsi Tamás budapesti borboltjában

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Vajon tudják-e, hogy miért hívjuk csendéletnek az élettelen tárgyakról készült képeket? Miért nem “halott természet”-nek, ahogy a franciák nature morte-nak, vagy az olaszok natura morta-nak? Egyáltalán miért van az, hogy az említett életigenlő latin népek kifejezéseiben a halál dominál, míg a halálosan depressziós északibb népeknél, paradox mód, éppen az ellenkezője, az élet. A németeknél Das Stilleben, – ugye mennyire élettől duzzadó? Az angoloknál Still Life. Utóbbiba már annyira azért nem mennék bele, mert ebben az is benne van, hogy, no még éppen él.
Nos az igazsághoz tartozik, hogy ennek a kérdésnek a megválaszolására a téma legavatottabb szakemberei sem tudnak kapásból válaszolni. Nekem is eltartott jódarabig mire közelítő megfejtéshez jutottam a szakirodalom átnyálazása és alapos kutatás után. Nem untatnám Önöket a kifejezés kacifántos etimológiájával, de azért annyit elárulhatok, hogy az általunk is használt csendélet kifejezés gyökere nagy valószínűséggel németalföldi. Ugyanakkor abban biztosak lehetünk, hogy ez a pozitívabb hangulati kicsengés az akkori flamand-holland területeken még nem a legalizált tudatmódosító szereknek volt tudható be. Jóféle borokat ugyan ittak a hollandusok már ekkoriban is, ez egészen biztosra vehető, s ha már egy borboltban nyílik a kiállítás, ennyire lehetünk részrehajlók. Mármint a bor javára.
Azonban ha már itt tartunk – és annak apropóján, hogy a falakon látható képek szerzője Opánszki Tamás is rajong a nagy elődök csendéletfestészetéért, többek között nem egy vidám hollandus, mint mondjuk Frans Halls, hanem egy meglehetősen szangvinikus életet élt olasz mester, Caravaggio csendéleteiért (ahogy magam is) – had hozzak fel egyetlen példát annak bizonyítására, hogy az olaszoknál miért mégis a borúsabban csengő natura morta kifejezés élt tovább – ha ezzel a paradox eufémizmussal élhetek.

A milánói Pinacoteca Ambrosianaban őrzik a világ egyik legizgalmasabb csendéletét, a Gyümölcskosár című művet, melyet nem csupán az olasz csendéletfestészet alfájaként tisztelnek, de a trompe l’oeeil festészet egyik legbravúrosabb képeként is számon tart az egyetemes művészettörténet-irodalom. Ezen a képen – bármennyire is statikus – szinte egy élettörténet zajlik le. Az élettől duzzadó gyümölcsökre árnyékot vet a halál. A bal szélen még harsog a természet a fényben tündökölnek a gyümölcsök, de középütt az almákon már megjelennek a halálfoltszerű barna pettyek, a rothadás első jelei és a kép jobb szélén már sötét árnyékba borul a látvány, elszáradtak a szőlőlevelek is.
A csendélet új műfaj volt ekkoriban, le is nézték, hitvány, alsóbbrendű témának ítélték, holott a kezdetek óta mély mondanivalók, üzenetek hordozói voltak. Leginkább egyfajta vanitas szerepük volt, tehát az élet mulandóságára hívták fel a figyelmet. A megállított, elcsendesedett élet és a halott természet így váltak szinonimává.

Opánszki Tamás gyerekkora óta rajong a csendéletekért, de aki ismeri munkásságát, tudja, hogy ő nem pusztán a kontemplatív, lecsendesedett csendéletfestészetet míveli, hanem sokkal inkább a mozgás, a dinamika, sőt a sebesség megszállottja, annak megragadása jellemzi egyéb alkotásait. Erről tudósítanak a ‘Száguldozó autók’, a ‘Moto’, ‘Az üldöző’, a “Hokisok”, a “Harcosok” és a most a Giro d’Italia révén különös aktualitást nyert “Bikers” sorozatai.
A mostani kiállítás helyszíne egy kiváló borász szaküzlete, a borok mellé pedig nem illenek a száguldozó autók, – hiszen “Ön dönt, iszik, vagy vezet!” – hanem a csendéletek passzolnak.
Tamás most kiállított frissebb csendéletei a magyar kifejezéshez híven sokkal inkább az életigenlést sugározzák, a megélt, megállított pillanatot, egy nagyon is kellemes pillanatot, bár ha jól megfigyeljük a flaskákból – legalábbis a képek felén – már igencsak fogytán van a bor, félig sem telik az üvegek, tehát a felszín alatt, talán nem is tudatosan, hanem a tudatalattinak utat engedve, mégis csak figyelmeztetnek az élet múlására.

Ha már utaltam Caravaggio-ra korábban, meg kell említenem, hogy még egyetemista korában Tamás is megtapasztalta, hogy bizony, a csendéletbe állított gyertya kialszik, napok múltán kiszárad a kenyér és elszíneződik, összeszárad a narancshéj is. Festett is egy ilyen képet, bevallottan Caravaggio hatása alatt.
Az újabb képeinek programjába – ahogy ő maga fogalmazott – szeretné azokat a szellemi tartalmakat is átültetni, amelyeket még sokkal korábbi elődök, a római, pompeii, herculaneumi freskók, vagy az ókeresztény katakombák falfestményein láthatunk, tehát sokkal inkább az örök élet, vagy adott esetben az Eucharisztia szimbólumai érvényesülnek: ünnepi tálak, kenyér, kalács, alma, szőlő, és ha már az Eucharisztia jelképeit emlegettük, hát a bor is ide tartozik.
De képein megjelenik még egy hangsúlyos elem, bizonyos értelemben a bor konkurenciája, a kávé is, egészen pontosan a kis kotyogós kévéfőző, amit olasz barátaink nemes egyszerűséggel mocca-nak hívnak. Ez a minden olasz otthonban fellelhető kegytárgy éppen a kezdetet és nem a véget jelképezi – még akkor sem ha a taljánok az akár éjfélig is elnyúló vacsora lezárásaként is ristretto-t rendelnek.

Tehát a halál szóba sem jöhet, hiszen az olaszoknál a mondás, “café é un piacere” – tehát az élet élvezetének egyik ős-nélkülözhetetlenje, s ezt nagyon komolyan is veszik. A mokka az olasz reggelek elmaradhatatlan kelléke, az ébredés, az újjáéledés, il Rinasscimento szimbóluma, ugyanakkor ahogy Tamás mondja, számára is ez az objektum egyfajta személyes kultusztárggyá változott. Saját gyerekkori emlék is, de az Epreskertben eltöltött esztendeinek mementója is.
Csendéletein a reggeli péksütik látványa szintén a napkezdésre, az élet kezdetére, az élet igenlésre voksolva jelennek meg. Erről jut eszembe, hogy Tamás itt kiállított csendéleteit nézve óhatatlanul is eszünkbe jutnak a Cezanne nyomvonalait követő hazai pionírok, a modern magyar festészet első igazán rangos csoportja, a Nyolcak. Ezen belül is leginkább Czigány Dezső csendéleteire gondolok, de az emlegetett péksütik okán is legnagyobb kedvencem, Berény Róbert egyik korai csendélete ugrik be, amelyről a korabeli sajtóban azt írta egyik kritikusa, hogy azt is lehet érzékelni, hogy hány napos a császárzsemléje.
Ahogy egykor, több mint 100 esztendeje a Nyolcak, úgy ma Opánszki Tamás is alapvető festői kérdésekre keresi a választ, talán éppen ezért is nyúlt vissza ennyire régi témához mint a csendéletfestészethez. Ahogy szinte minden festő evolúciójában előbb-utóbb bekövetkezik, őt is elkezdte izgatni a transzparencia, az áttetszőség foglalkoztatja újabb képein és erre remek alanyok a borosüvegek.

Most csupán négy olajképe fért a falakra, de akvarelljeit megtekinthetik a kihelyezett mappában lapozgatva. Ha kevés mű is díszíti a falakat, Tamás képei jó helyre kerültek. Dúzsiékkal minden bizonnyal jobban járt – legyünk őszinték, jobban járunk mindannyian – mintha a képeken szereplő péksütemények okán egy látványpékségben zörgetnénk a zacskóinkat pohárkoccintás helyett. Az adalékanyagokkal felpuffasztott péksütemények korántsem annyira egészségesek mint a jó szekszárdi borok. Szerintem ezt is rögzítsük faktumként. Talán ezentúl több Dúzsi flaska is lesz majd látható az Opánszki csendéleteken, de ha mégsem festene több borosüveget Tamás, akkor javaslom, hogy igyunk több Dúzsi bort és úgy vélhetően több flaskát látunk majd Tamás képein is.

Erre emelem poharam és Opánszki Tamás kiállításának sikerére, de nem utolsó
sorban a remek Dúzsi borokra is.
Ennek szellemében a kiállítást ezennel ünnepélyesen megnyitom.
Barki Gergely

Interjú velem a Kulter.hu oldalán. Köszönöm Rácz Anna.
Kiállításom június 24-ig nézhető a Dúzsi Tamás Budapesti Borboltja & Galériájában
a Ráday utca 37-ben, hétköznapokon 10-18, szombaton 10-14 óra között.
https://www.kulter.hu/2022/06/sokretegu-csendesseg-interju-opanszki-tamassal/

Tegnap délután megnyílt az Ezüstgerely 2022 -Sport a kortárs magyar művészetben
című kiállítás. Tőlem a Hokisok XXX. (A szapporói diadal) című új festményem látható.
A tárlat megtekinthető június közepéig, kedd-vasárnap 10-17 óra között a Magyar Olimpiai
és Sportmúzeumban a Papp László Budapest Sportaréna mellett.
Fotó: Szabó Miklós

Új hokis festményemet bemutatjuk az Ezüstgerely 2022 pályázati kiállításon.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk a megnyitóra.

Egyéni kiállításom a Dúzsi Tamás Budapesti Borboltja & Galériájában
Megnyitó: 2022. május 5-én, csütörtökön 18 órakor

Festményem a Giro d’Italia kiállításon. Köszönöm a felkérést.

Egyéni kiállításom a Dúzsi Tamás Budapesti Borboltja & Galériájában
Megnyitó: 2022. május 5-én, csütörtökön 18 órakor

A Zugló Tv vendége voltam.
Köszönöm a meghívást és az interjút Kővári Júlia.
https://www.youtube.com/watch?v=-VPyeiJTnho



A Zugló Tv vendége voltam.
Kővári Júlia beszélgetett velem a Csendéletek II. kiállításomról.
Adásban november 11-én csütörtökön 19 órakor a Magazinműsorban.
Ismétlik egy héten át 19:00 és 23:00 órakor.
Köszönöm a meghívást.